Ha teheted, kerüld el a Tölgy vendéglőt: az ételek pedig alig ehetők, annak ellenére, hogy az árak inkább magasak. Egy téli hétvégén ebédeltünk a vendéglőben, négyen. Még rendelés előtt megfigyelhettük, amint a szomszéd asztaltól gyakorlatilag érintetlenül visszaküldte valaki a levesét (tárkonyos vadmalac), és azt magyarázta a pincérnek, hogy a leves túl csípős és túl sűrű. Korábban a felesége, aki azért a levest megette, beavatott minket, hogy a leves túl fűszeres, ne rendeljünk belőle. Ez azonban még lehetett volna az egyéni ízlés problémája. Az étlapon a hagyományos paraszti és az elegánsabb nemzetközi konyha ételei jelentek meg: én szlovák bablevest ettem, talán mert sejtettem, hogy az ilyesmit nehéz elrontani. A gombalevesben azonban szétfőtt a gomba, a paradicsomleves pedig nem volt más, mint vízzel felöntött paradicsompüré. A második fogások még jobban megleptek: a raguhoz kapott rizs ehetetlen volt, a szó szoros értelmében, szétfőtt, ragacsos volt, és ráadásul valami furcsa mellékízzel. Az áfonyás szarvas 3200 forintért két tenyérnyi, és egy kisebb hússzeletből állt, és leginkább semmilyen ízű volt. A szósz, minden bizonnyal bolti áfonyadzsemből készült, bár bőséges volt, minden eleganciát nélkülözött, amit egy vadételtől ezen az áron elvártam volna. Főleg, hogy ez az ár az étlap többi ételéhez képest is igen magasnak volt mondható, és a pincér kérdezésünkre ajánlotta a szarvast, úgyhogy nem lehetett olyan kifogás sem, hogy kifutottak belőle, vagy már nem volt igazán friss. A szarvas mellé kapott burgonyafánk tocsogott a zsírban - de legalább az alapanyaga finom volt. Ezután Gundel palacsintát ettünk: a palacsintatészta vastag és sületlen volt, a csokoládészósz egy része pedig a készítés során valamikor odaégett, az összeállt, fekete darabkák láthatók voltak a tetején. Ezt a helyet messziről el kell kerülni, vagy nem szabad az étlapon a szlovák bablevesnél messzebbre kalandozni!