Néhány évvel ezelőtt, egy este, már kilenc tájban, Zamárdiban betértem egy szabadtéri vendéglátóipari egységbe. Valami banános, csoki - vaníliafagyis nyaflatyot kértem, mire a pultos kislány szinte szemlesütve közölte, hogy sajnos elfogyott a banán. Semmi gond, meggyes palacsinta is jó lesz, mert miért is ne lenne jó. Megsütötték, kihozták s még félig sem ettem meg, mire hatalmas mosollyal az arcán, tányérral kezében újból megjelent a lány és közölte, kiment banánt vásárolni és kész van, amit kértem, ha még mindig szeretném. Hát az emberfia aligha kap szikrát ilyenkor. Mert ez csak olyan helyen fordulhat elő, ahol emberszámba veszik a dolgozót, ahol elismerik, hogy ő is a cél érdekében tevékenykedik, ahol elhoszi, hova netovább érzi, hogy érdekelt a sikerben mindazonáltal minden tőle telhetőt meg is tesz, hisz megbecsülve érzi magát. Hogy miért írtam mindezt e hely véleményablakocskájába? Mert itt, soha ebben az életben sem ilyen, sem ehhez hasonló nem fordulhat elő s nem is fog előfordulni...